SZIVEM, TE ÁRVA RABMADÁR!...

Szivem, te árva rabmadár!
Kit szűk, szoros kalitka zár,
Légy csendesebben odabenn,
Ne hánykolódjál oly igen;
Ugy meg találod sérteni
Magad, hogy vér fog ömleni...
Vagy üsd meg magadat tehát,
Jőjön halálos seb reád:
Véreddel majd megírhatom
Szerelmem és hattyúdalom.

Pest, 1844. október-november

SZIVEM

Isten, alkotál-e
Több ily szívet is már
Mint az én szivem?
Volt-e másban is már
Ily sokféle és ily
Forró érzelem?

Hű tanya ez a szív,
Nemesebb barátság
Hű tanyája ez.
Elhagyott, elaggott
Szüleim egyetlen
Lágy párnája ez.

Kert e szív, ahol leg-
Illatosb virágid
Nyílnak, szerelem!
Bánya ez, amely a
Szabadság számára
Kardvasat terem.

És mi szép, mi jó van
A kerek világon,
Melyet nem ölel,
Melyhez imádása
Nem hajolna le vagy
Nem röpülne fel?...

S egykor ez a szív is
Megszünik dobogni,
Mint a többiek;
Egykor ez a szív is
Megszünik dobogni...
Néma lesz s hideg.

Lenn a föld porában
Össze fog vegyűlni
Majd a többivel,
S tán olyannal épen,
Kit magasb indúlat
Sosem gyujta fel.

Oh nem! szívemet ne
Bírja másokéval
Ugyanaz a hely...
Vegyétek ki, hogyha
Meghalok, barátim,
S égessétek el.

Szatmár, 1847. augusztus