1
„Hogy fejedre pusztaságot hozzon
Isten átka, csalfa, bűnös asszony!
Aki által oly sötét gyalázat
Vonta éjbe a Kuruttyóházat.
Hittem asszony esküvő szavának,
De hiszek már inkább karcsu nádnak,
Hogy kerengő forgószél viharja
Lenge szálát földre nem csavarja.
Szűzeséged a manó elhordta,
Nem köllesz már, hűtelen rosz borda!
Nem köllesz, maradj magadra, s engem -
Vagy látsz többé vagy sem életemben.”
Dörg Kuruttyó s üllőt, kalapácsot
És szöget, mit izzadván kovácsolt,
Hány a sátor minden szögletébe,
S nagy szitokkal ajakán kilépe.
Útnak indul, úgy ragadja lába,
Hogy fejér ló sem jutna nyomába.
Sír az asszony, a szegény ártatlan,
Messze a férj bujdos már távolban.
2
Barna csapszékben Kuruttyó
Űl sötéten,
Űzni vágyván szíve kínját,
Bor kezében.
S korty után korty, haj, de kínja
Végtelen hív,
Semmikép sem szabadulhat
Tőle a szív.
S jő toborzó víg legények
Cifra serge,
S énekelnek sarkantyújok
Összeverve:
„Jöszte, pajtás, közénk, csapj föl
Katonának,
Szép szolgálni a királynak
És hazának.
Életünk vidor, mosolygó
Szép halálunk,
Ha riadtán trombitának
Harcra szállunk.
Itt a markunk, csapj belé, jer
Katonának,
Szép szolgálni a királynak
És hazának!”
S űzi ének, tánc Kuruttyó
Nagy bánatját.
A garadra önt néhányszor,
S - parolát ád.
3
Zajos órák mámora
Hogyha széjjellebben,
Dúl a régi fájdalom
Annál dühösebben.
Nyugszik a tánc, hallgat a vig zeneszó,
És buvában újra sorvad Kuruttyó.
Tarka, foltos fegyvere
Rajt virít a rozsda,
S fényesítni oly nehéz
Az istenátkozta.
„Hej, jobb volna most koholni vasszeget,
Vagy heverve nyujtózkodni zug megett.”
Nézd, Kuruttyó, nézd ki jő
Látogatni téged?
Isten engem, oly alak,
Mint a feleséged.
Ő az, ő! az ártatlan férjhagyta nő.
Karján mosolyg nyájas barna csecsemő.
„Ez Kuruttyóivadék!”
Mond a kisded apja,
És a rajkót és a nőt
Kebelére kapja.
S vége nélkül, hossza nélkül pityereg.
Jókat kacag rajt a víg ujoncsereg.
Pápa, 1841. március 10.
