A SZÖKEVÉNYEK

Shelley után angolból

1

A jégeső szakad,
Fehérek a habok,
A tajték táncol, és
A villámlás ragyog -
El, el!

A mennydörgés ropog,
A forgószél kereng,
Harangok zugnak és
Az erdők rengenek -
El, el!

Mint tenger, mozg a föld,
Rajt minden rombadől,
Ember, állat, madár
Elbújt a vész elől -
El, el!

2

„Egy vitorlánk van... a
Kormányos halovány;
Ki merne szállani
Most csónakunk után?”
Az ifju szólt.

A lány felelt: „Evezz,
Taszítsd a csónakot!”
S jégzápor és golyók
Borítják útjokat
A tengeren.

A kék őrtűz lobog;
Némán villámlanak
Az elsűlt fegyverek;
Elnyelte hangjokat
A fergeteg.

3

„És látsz-e? s hallasz-e?
S nem retteg-e szived?
S nem szállunk szabadon
A vad tenger felett
Én és te?”

Egy tengerészköpeny
Fölöttök a fedél;
Együtt ver kebelök,
És suttognak kevély
Örömben.

Mozgó hegyekbül áll
A vészes óceán,
Kelnek s enyésznek a
Habok egymásután
Köröskörül.

4

A várudvarban, a
Kapusnéhoz közel,
Áll, mint megvert kutya,
És szégyen marja fel,
A vőlegényt.

Rémes kisértetként
A zsarnok őszapa
Áll a toronytetőn...
Hangjához képest a
Vihar szelíd;

S hallatlan átkokban
Kívánja a halált
Lyányának, ki legjobb
És legszebb s a család
Végtagja volt.

Szalkszentmárton, 1846. január