BÁNK BÁN

Ügyefogyott király volt az
A második Endre,
Papucs alatt szuszogott az
Isten-teremtette;
Felesége tartotta az
Ország gyeplőszárát,
Őgyelgett is ám a szekér
Majd tüled, majd hozzád.

Gyönge kéz az asszony keze,
Nem való kormányra,
Hát ha még a gyöngeségnek
Gonoszság a párja!
Endre király, gonosz asszony
A te feleséged,
Szíve gonosz, neve Gertrúd,
Születése német.

Gertrúd a jó magyarokat
Kutyába se vette,
Hívatalrul, méltóságrul
Le-letevegette,
A helyökbe meg a maga
Perepútyát rakta,
Maradtak vón, vesztek vóna
Ott a hazájokba’!

Ilyen sértés szenvedtenek
A nagy uraságok,
A szegény nép meg szenvedett
Húzzavonjaságot,
Szenvedett az istenadta
Árva magyar népe,
Mint a Krisztus a keresztfán,
Olyan volt a képe;

Ugy fizette a sok adót,
Hogy a szeme dűledt,
Nem volt irgalom számára,
Nem volt könyörűlet.
A királyi udvarból ily
Nyájas szavak jöttek:
„Dolgozz, paraszt, dolgozz, fizess,
Azután dögölj meg!”

Néhányan az efféléket
Megsokalták végre,
Szövetkeztek rettenetes
Összeesküvésre,
Azt mondották: „Söpörjük ki
A királyi házat,
Annyi benne a szemét, hogy
Igazán gyalázat!”

Csak Bánk bán, a nádorispán
Tartóztatta őket,
Nem remélt-e sikert? vagy tán
Remélt jobb időket?
De mikor a feleségét...
Iszonyú történet!...
Hogyan kezdjem? hogy végezzem?...
No jaj neked, német!

Bánk bánnak a feleségét
A királyné öccse
Erőszakos lator móddal
Megszeplősitette.
Szép az asszony, ifju és jó,
Asszonyok virága!
S eltiporva, beledobva
Fertőzet sarába!

„Föl, barátim!” ordít a férj
Kínja nagy voltában,
„Lelkemen a bosszuállás,
Kardomon halál van;
Föl, barátim, egyenesen
A királyi házba...
Királyi ház? bordélyház és
Zsiványok tanyája!”

És bementek egy csoportban
A királyi lakba,
Ott a német urak épen
Dőzsöltek kacagva,
Akkor is, míg a magyarnak
Borát, étkét falták,
A szegény magyar nemzetet
Veszettül csufolták.

Megálltak ám a magyarok
A ház közepében,
Mindeniknek egy-egy mennykő
Villogott szemében;
Meg is hökkent a németség
Egy keveset ekkor,
Aki ivott, gégéjében
Ecetté vált a bor.

Kezdte pedig a beszédet
Mag’ a nádor, Bánk bán,
Királynénak s udvarának
Jó estét kivánván:
„Jó estét, jó mulatságot,
Fölséges személyek...”
A királyné: „Mit akartok,
Hivatlan vendégek?”

„Azt azonnal tudni fogod,
Nem soká váratlak”,
Felelt Bánk bán, „elbeszélem
Neked s ez uraknak.
Tiszteletet parancsolok!
Mert nemzet áll itten,
Egy megbántott nemzet és a
Bosszuálló isten.

Mi vagyunk a vendégek itt?
És nem ti lennétek?
Ti vagytok itt a hivatlan
S hálátlan vendégek!
Befogadtunk titeket s ti
Kivertetek minket,
És eszitek és isszátok
Testünket, vérünket.

De csak ettétek... mert ez az
Utósó falattok.
Ami most van szájatokban,
Ettül megfuladtok!
Először is te halsz meg, te
Gertrúd, német szajha!
Te királyné s kerítőné
Egy személyben!... rajta!”

Bánk bán kardja a királynét
Át meg átaljárta,
S magyarság a németséget
Hányta mind kardjára.
Aki bírta, megszökéssel
Életét elorzá;
Meghalt, aki nem szökhetett...
Kitisztult az ország!

Pest, 1848. május